Nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem él ma olyan ember a Föld nevű bolygón, legyen az nő vagy férfi, akinek a külseje az összes többi ember  egységes véleménye szerint szép lenne. Ha már csak abból is indulunk  ki , hogy Palvin Barbi sokak szerint igencsak meghízott. - Istenem, de szeretnék olyan kövér lenni, mint ő.  - De mégis nők és férfiak milliói sanyargatják magukat, hogy legalább megközelíthessék a sokak által ideálisnak tartott kinézetet.  Ami ugye folyamatosan változik, így baromira nem fogják elérni azt az áhított célt, bár ez nekik még eddig nem igazán tűnt fel.

szepseg

A kérdés már csak az, hogy elég - e a szépség? Mert ott van a másik oldal is, aki szerint nem számít a külső,mert a szép belső sokkal többet ér. Naná, mert

meglátsz valakit  és egyből látod a lelkét is, vagy mi ?

És persze van a középpályán egy harmadik csoport , akik se nem rusnyák , se nem missuniversek, de legalább van eszük , kisugárzásuk , tudják hol a helyük és hogy mi van velük... A jelentés nemesebbik értelmében persze. Ide tartozom én is, viszont folyamatosan szívok a mr/mrs tökélyek által előre kitaposott úton. Már csak abból a szempontból is, hogy előszeretettel általánosítunk, így mikor meghallják, hogy huszonéves vagyok és mosok, főzök, takarítok, dolgozok és az értelmiséget képviselem , hát köpni nyelni nem tudnak a gyönyörtől. Pedig számomra ez a természetes, hisz nő vagyok, nem kirakati bábu. 

De vajon mi a szépség?Mit / kit tartunk szépnek? És ki a csúf? 

szépség olyan jellemzője a személyeknek, tárgyaknak vagy elképzeléseknek, amely miatt a puszta megfigyelés során örömöt tapasztalhatunk.

A csúfság egy olyan tulajdonsága egy személynek vagy dolognak, ami miatt kellemetlen érzés ránézni, és emiatt olyan következményekkel járhat, amelyek előnytelenek az azt elszenvedő számára. 

Wikipedia.hu  - / Köszönjük Emese/

Summa summarum, ami nekem szép, neked lehet , hogy csúf és fordítva. A gond inkább ott lehet, hogy nagyon sokan nem rendelkeznek azzal a bizonyos önkritikával, így folyamatosan a rossz ajtókon kopogtatnak. Majd persze nem győznek fröcsögni róla, hogy a másik a "kötsög", nem velük van a gond.

Egyfolytában hallok férfiakat arról panaszkodni, hogy egyszerűen nem találnak rendes nőt maguknak, mert mindegyiket csak a pénz, az autó meg a kigyúrt test érdekli. Meg,  hogy a mai csajok buták, nincs bennük semmi érdekes stb.  Az elbeszéléseik alapján sajnos valóban nem sok rendes nő szaladgál mostanság a nagyvilágban, de természetesen a nők ugyanezen véleményen vannak férfi téren. Persze a pasik szerint meg 

nekünk nem kellett volna kipróbálni mindegyiküket, akkor nem mondanánk, hogy mind egyforma. 

Ez is egy örök ellentét nő és férfi között, melyről napestig vitatkozhatnánk , sosem jutnánk dűlőre. Engedtessék meg nekem , hogy elmeséljek néhány szösszenetet, melyek jól árnyalják a cseppet sem szívderítő képet, a mai szépség 2.0 fogalmáról. Jelentsen ez bármit is ... :)

szepseg

Az ismerkedős éveim során rengeteg olyan beszélgetésben volt részem, amik ha eszembe jutnak, a mai napig nem tudom eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek -e . 

Először is szögezzük le, hogy átlagos kinézetű nő vagyok, szorult belém némi ész  és soha sehol nem hódítok pornós profilképekkel, továbbá a bemutatkozásomban is mindig ott van, hogy semmit nem vállalok 100 ezerért ----- 

Az ember lánya azt hinné, hogy világosan lerí róla, hogy nem egy buta liba, de aztán gyorsan rá kell jönnie, hogy ez nem mindenki számára ilyen egyértelmű ......

Minden elektronikus úton elküldött iromány úgy kezdődik, hogy:  

Szia! Nagyon szimpatikus/ nagyon szép/ lány vagy, szívesen megismernélek. 

Természetesen , ha nem válaszolok, azt nem tudják értelmezni, így jön a lealjasodás és elhordanak mindennek. - Pedig az előbb még szép voltam. 

Ha mégis válaszolok, mert nekem is szimpatikus a szépfiú, akkor a végére mindig oda jutunk, hogy 

        - szeretőnek kellenék, mert bár szereti a feleségét, de neki egy nő nem elég

       - vállalati bulikra , utazásokra mehetnék vele, természetesen megfizeti

       - feltölti a telefonom, szex kapcsolatot keres stb. 

A szexuálisan kiéhezett- nőket nem tisztelő

Beszélgetni kezdünk , majd pár sor után rátér , hogy elmehetnénk egy motelbe. Mikor kifejtem, hogy ezt benézte, mert nem olyan nő vagyok, akkor teljesen kiakad. Legutóbb olyat kaptam, hogy alig raktam zsebre:

Elmondta, hogy semmit sem érek , mint nő, hogy kb. egyedül fogok meghalni és bánhatom , hogy ennyire kérettem magam. Mire vágok fel, mikor nincs mire büszkének lennem. Egy beképzelt liba vagyok, csak kelletem magam és így tovább. Puff neki. 

Ja, és itt ne felejtsem el megemlíteni azt is, ha véletlenül engem ragad el a hév és a szenvedélyes éjszaka után közlöm, hogy részemről ennyi volt, hirtelen a világ legnagyobb szajhájává lépek elő.  A mai napig nem értem, hogy én miért leszek k@rva, ha lefekszem azzal, akivel akarok, a férfi pedig miért Adonisz attól , ha sok nőtt meghúzott?

Mamám mondta erre mindig, hogy ha

Egy férfi a kalapjába szarik akkor is férfi marad.

És végre megértettem mit is jelent mindez. 

Aztán volt pár meghatározó majdnem találkozás és olyan is, ami összejött. Ha visszaemlékszem a mai napig nem bírom ki nevetés nélkül. 

A csóró

Ilyen volt a srác , aki rendkívül szimpatikusnak tűnt és randiztam is volna vele, ha nem nyögi be, hogy jó lenne találkozni , de nincs egy forintja sem és nekem kellene állnom a költségeket. - Nos, srácok, ezt nektek is be kell látnotok, hogy az ilyenek miatt elmegy az ember kedve tőletek. 

Az igénytelen

Aki trágyaszagú volt, mert munkából jött és ganét hordott, de biztosított róla, hogy ha akarom nekem is lesz helyem a mezőgazdaságban , ahol a napi 12 óra kapálást jól megfizetik. 

Aki nem tudja hol a helye 

Jött a kopaszodó negyvenes, aki a végén közölte finoman, hogy nem is úgy nézek ki , mint a képeimen..... Hát te sem vagy egy Brad Pitt édesem. 

És aki tudja hol a helye, de már nem ott kellene lennie

A 30 - hoz közelebb levő úriember, aki az anyjával él  és még sosem volt kapcsolata nővel, de örülne, ha bevezetném a szexualitás rejtelmeibe. 

De, hogy ne legyen annyira kiélezve egy nő véleményére ez az egész hajcihő, megemlítek néhány általam hallott történetet is, a férfiak szájából: 

Nekik igenis fontos a külső, szeretik vagy legalábbis szeretnék a szép nőket. Aki mást mond az nem hazudik, csak tudja, hogy semmi esélye egy mutatós nőnél. 

Legtöbbjüknek az  a nagy szívfájdalmuk , hogy fullos a nő, de semmi esze nincs. Általában a telefonját nyomkodja és hülyén vihog. Hát ezek után én csak annyit szoktam kérdezni, hogy amúgy

nem láttad ezt mikor legelőször találkoztál vele ?

Aztán jönnek azok, akiket csúnyán kihasználtak, bár ezt sosem szoktam megérteni , hogy közben miért nem tűnt fel nekik, hogy csak a BMW kell , ők nem. 

És azok, akik egyszer csalódtak, így az összes nőt lábtörlőnek kívánják használni, mondván még egyszer senki ne törje össze a szívüket. 

Mindezek után végül arra a megállapításra jutottam, hogy a szépség valóban egy rendkívül sokszínűen értelmezhető fogalom. És

egyáltalán nem mindegy , hogy szép vagy, vagy eszed  van , ne adj isten mindkettő.

Amúgy meg :

Egyeseknek bejön a kerek fenekem, mások szerint nem ártana fogyókúráznom.

Megint mások szerint szép és kívánatos nő vagyok, szerinte meg csak a profilképemen voltam az. Valakinek tetszik, hogy értelmes vagyok, a másik megijed tőle és fejvesztve menekül.  Ízlések és pofonok. Legjobb ha tényleg csak önmagunk számára próbálunk szépek lenni  és hamarosan eljön az is , aki osztja a véleményünket. A többiek meg le vannak sz@rva. :)

szepseg

Mégis az van, hogy a "normális" nő, ritkán akad össze a "normális" férfival. És persze fordítva....