Az életünket irányító két legfontosabb fogalom. Vajon megállják a helyüket egymás nélkül is?

Adott egy fiatal, aki még önmagát sem találta meg, de ennie muszáj, így munkába kell állnia.

Szülői támogatás hiányában következik az albérlet és a mindennapos mókuskerék a minimálbérért.

Arról nem is beszélve, hogy a nagybetűs élet első állásai nem tartoznak az álom melók közé.

Tényleg ennyi az élet?

Eddig valahányszor fizetést kaptam mindig sírtam. Na, nem az örömtől.

Miért van annyira belénk nevelve az, hogy dolgozzunk még élünk, aztán örüljünk, hogy ehetünk?

Egyszerűen nem vagyok hajlandó megelégedni ennyivel. Nem lehet, hogy csak ennyi járjon.  

Azt mondják, a pénz nem boldogít, de ha nincs pénzem hogyan lehetek boldog ?

Van bárki, aki örül annak, hogy korog a gyomra, de nincs miből ennie?

Értem én, hogy lássunk mindent pozitívan, meg, hú de nagyon szép lesz ettől majd minden, de az a szomorú nagy igazság, hogy a hasam nem lesz tele, ha nincs pénzem, amiből ételt vehetnék.

A kérdés tehát az, hogy ki mondta azt az őrült nagy baromságot, hogy a pénz nem boldogít?

 – Önmagában nem boldogít. - a helyes mondat így hangzik. -

Mert ha valakinek van pénze még nem jelenti azt, hogy van bármi más is az életében amiben örömét lelheti ,  viszont, akinek nincs pénze, annak nagyon szűkösek a lehetőségei.

Sosem volt Iphone-om, nem is akarom, hogy legyen, de rettenetesen elegem van abból , hogy huszonévesen kilátástalannak látom az életem .

Tele vagyok vágyakkal, de mióta kikerültem az iskolából, csak a létfenntartásért küzdök.

Az iskola befejezése után nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a munkakeresésbe, hurrá végre pénzt fogok keresni és minden csillámpóni lesz :)

Hát nem így lett .

Mondanom sem kell , hogy gyakorlat hiányában sehová sem kellettem, ezer helyre jelentkeztem, válaszra sem méltattak .

Lejjebb vettem az igényeimből , jelentkeztem takarítani – kiderült túlképzett vagyok .

Sakk matt.

Elköltöztem egy nagyobb városba hátha több a lehetőség.

Voltam boltban eladó, ahol a két idősebb dolgozó csicskáztatott, alázgatott, lehülyézett.

Másik boltban, ahol úgy hajtották az embert, hogy alig bírtunk hazamenni a munkából.

Ja, mindenközben 67 ezer forintot kerestem és albérletben éltem.

Ezután jött az egyszerűsített foglalkoztatás, megbízási szerződés meg miegymás.

Egyetlen egyszer sem vettek fel normális szerződéssel és sosem kerestem még 80 ezer forintnál többet.

A legalja az volt mikor a munkaügy kiközvetített közmunkára.

Papíron segédmunkás söprögetőnek, egyébként meg az irodában segítettünk egy pályázaton nyert pénzből finanszírozott közétkeztetés lebonyolításában.

Ez csak azért lényeges, mert ezzel a kis fricskával 15 ezer forinttal adhattak nekem kevesebbet.

Ha bármikor szórakozni mentem, vagy vásároltam a megkeresett pénzemből, általában a hónap végén számolgattam az apróm, mennyi jut még ételre.

Na de nem panaszkodom, még nem haltam éhen, csudi szép az élet :)