Outsider

blogavatar

Hétköznapi_Nő - Hétköznapjai kicsit más szemmel. Ki mondta , hogy kívülállónak lenni könnyű ?

Oszd meg a Facebookon!

Utolsó kommentek

10 dolog , amit egy különleges embertől tanultam  

 Rendkívül szoros kapcsolat volt a miénk, a generációs szakadék ellenére is. Úgy értettük egymást, hogy a külső szemlélőnek sokszor fogalma sem volt róla, hogy ezek meg min nevetnek. 1921-ben született szegény családban, 13 éves korától szolgáló volt egy gazdag kúrián,férjhez ment egy, a szomszédok által kommendált (ajánlott) férfihoz, világra hozta édesanyámat  és átélte a világháború borzalmait is. Később aztán hozzánk költözött és élete végéig minket segített. Ő volt a nagymamám, akitől annyi bölcsességet és életörömöt kaptam 20 évnyi ismeretségünk alatt- mert, csak ennyi jutott nekünk, hogy egyetlen Coelho vagy motivációs tréner sem adhatott volna többet.


remeny

1. Segíts magadon, az Isten is megsegít! 

Nem elég reménykedni, tenni is kell érte, ha el akarsz érni valamit. Ha minden tőled telhetőt megtettél és mégsem sikerült, akkor annak valószínűleg nyomós oka van. Nem a te utad, nem az a férfi , akit neked szántak, nem a te sorsod. Fogadd el és menj tovább. Ugyanis azzal , hogy folyton csak panaszkodsz még a dolgok változatlanul rosszak maradnak, sőt...  Kiút sem lesz mindaddig, még nem vagy hajlandó elfogadni, hogy te is felelős vagy a jelenlegi helyzetedért. Nyilván a betegségeket nem ebbe a kategóriába soroljuk, bár példamutató volt az is, amilyen méltósággal viselte azokat. Könnyű a világot vagy éppen a szomszéd Mariska nénit hibáztatni mindenért, miközben az áldozat szerepében tetszelegsz. Mindig mindenhez úgy állt hozzá, mint megoldandó feladathoz, amit ha úgy látott valamilyen okból kifolyólag még sem tud megoldani, egyszerűen elengedte maga mellől és nem rágódott tovább rajta. Ezért nem ismerte hírből sem a stressz vagy a depresszió fogalmát - hosszasan magyaráztam neki , hogy mit is jelentenek ezek pontosan.

Úgy vélte , hogy ha az ember tisztességgel teszi a dolgát , akkor nem lehet baj.  

2. A sírás nem szégyen 

A síráshoz általában úgy állnak hozzá az emberek, mintha valami bűnös dolog volna. Pedig igazán jótékony hatással bír, főleg ha az embert már fojtogatja az érzés. Megkönnyebbülést hoz, ha szabadjára engeded az érzelmeid, akkor is, ha ezt mások előtt teszed. Sosem szabad szégyellni hisz ettől még nem leszel gyenge ember. Felesleges folyton felvenni az álarcot és megjátszani , hogy minden rendben, ha egyszer egyáltalán nincsen úgy.  

3. A nevetés gyógyít

És nevettünk, sokat és mindenen. Öniróniával saját szerencsétlenségünkön, örömmel a boldog pillanatokban, vagy csak úgy, mert ahhoz volt kedvünk. Sokat mesélt a régi időkről, én pedig elszórakoztattam a saját korosztályom dolgaival és történéseivel. Neki még óriási újdonságnak számított a telefon - hangosan hallózott mindig és őszintén rácsodálkozott, hogyan lehetséges az, hogy a több száz kilométerre lévő rokon hallja, amit mond. Egyszer pedig még az mp3 lejátszómra is neki tetsző régi nótákat tettem, majd rávettem, hogy dugja a fülébe a fülhallgatót.

Olyan hangosan énekelt , hogy valószínűleg az egész utca hallotta.

De vele még tv -t nézni is óriási élmény volt, hisz folyton elhitte, hogy amit ott lát, az a valóság , így mindig nagy nevetés lett a vége, ha a filmélményekről kezdtünk beszélni. Egyszerűen csak Öröm volt mellette az élet.

4. Kis dolgokra nem adunk, a nagyokkal nem foglalkozunk

Mondván a kisebb problémákon kár idegeskedni, a nagyobbakon , amiken meg úgy sem tudunk változtatni, azokon meg felesleges. Sokat segített ez anno az iskolás éveim alatt , megtanított egy kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb  életre.  Már tudom , hogy nincs az az élethelyzet, amiből ne lenne kiút és nincs olyan probléma sem , amire ne lenne megoldás. Ha a helyzet elkeserítőnek tűnik, vizsgáljuk meg más nézőpontból is, talán rossz oldalról közelítettük meg azt.

5. A harag rossz tanácsadó

Van, hogy az embert elragadják az érzelmei és olyat tesz vagy mond , amit később megbán . Mindenkivel előfordul, ahogy vele is megesett néha. Amit viszont érdemes volt megtanulni tőle az az, hogy tudni kell bocsánatot kérni és megbocsájtani. Könnyedén felemészthet a saját haragod, amivel nem a másiknak, sokkal inkább magadnak ártasz . 

6. Kerüld a pletykás embereket

Mert aki veled pletykál,az rólad is fog. Jobb, ha nem tud mindenki mindent rólad. Nem kell az orrára kötni a szomszéd Kati néninek , hogy mik folynak otthon a négy fal között. Ahogy Kati nénit sem kell hagyni, hogy lelkesen mesélgessen a 6. utcában lakó Józsi bácsi anyagi helyzetéről.

Egyszerűen jobb ha mindenki a saját háza táján sepreget, így van ez rendjén . És ebből lesz a kevesebb gond. 

7.  Megérdemelsz egy jó fiút magad mellé

Rendkívül sokat tanultam általa és tőle arról, hogyan kell értékelni önmagunkat. Hogy soha nem szabad annál lejjebb adni , mint amennyit érünk. Hogy csak is olyan ember mellett érdemes lehorgonyozni , aki a tenyerén hordoz bennünket. Mindig azt mondta, hogy

ő inkább van egyedül, mint egy rossz kapcsolatban.

Sosem szidta a férfiakat, pedig nem jutott ki neki a jóból mellettük, nyilván ebből kifolyólag két férj után felhagyott a társkereséssel és inkább ránk, a családjára koncentrált.  Engem viszont mindig azzal biztatott, hogy megérdemlem a boldogságot.

8. Értékeld , amid van , mert minden nap számít

Erre akkor jöttem rá, hogy mennyire fontos, mikor egyik betegsége követte  a másikat és én minden egyes nap félelemmel ébredtem, hogy talán ma már végleg elveszítettem. Egyszerre felértékelődtek a napok,

 minden pillanata és órája értékes volt, mert vele lehettem, mert kaptunk még időt.

Furcsa, hogy az ember általában csak akkor jön rá milyen értékes valaki vagy valami az életében, mikor az a veszély fenyegeti, hogy elveszítheti , vagy ne adj isten már el is veszítette. Ilyenkor az egyetlen szalmaszál, amibe még kapaszkodni lehet az a remény. Mert az ember az utolsó percig kitartóan reménykedik abban, hogy minden rendben lesz.   

remeny

9.  Akkor van vége, mikor feladod 

Legyőztünk együtt több infarktust, szívritmuszavart, elgyengülést, de még a lábamputációja sem gátolhatott meg minket abban, hogy gúnyos fintort adjunk a halálnak. Addig élt még volt benne életigenlés ,még ő is akarta és nem csak én. 92 éves korában aztán belefáradt a kiszolgáltatottságba , belefáradt az életbe. Kértem , hogy ne hagyjon itt , de ő már nem akart tovább élni. Kérte a Jóistent, akiben mindvégig hitt, hogy szólítsa magához. Az pedig egy őszi éjjelen teljesítette utolsó kívánságát. 

10. Az elengedés az élet legnehezebb feladata

Sosem felejtem a napot mikor édesanyám telefont kapott és elcsukló hangon kérdezett vissza  - Meghalt? 

Szédülés, hányinger, harag , forgott velem a világ. Nem. ez nem történhetett meg, nem hagyhatott itt. De mégis, megtette, ő elment és én itt maradtam nélküle.Sokáig tartott mire el tudtam fogadni azt, hogy többé nem lesz velem. Elveszítettem azt az embert , akit édesanyám mellett a világon a legjobban szerettem. A nagymamát, a lelki társam, bánatom gyógyírét, a legértékesebb embert, akit valaha ismertem. Rájöttem, hogy minden baj eltörpül a halál mellett. Mert nincs akkora gond, baj , ami felérhet azzal ha egy szerettünket elveszítjük.

Ha bármikor is úgy érzem, hogy padlót fogtam és nem tudok felállni, mindig eszembe jut , hogy ez még csak feleannyira sem fáj, mint az, amikor elveszítettem őt. 

Csak remélni tudom, hogy jó helyen van, hogy valahol valahogyan lát engem és büszke rám. Sosem felejtem őt, a szavait és amiket általa -tőle tanultam.  

Tovább

Albérletpiac - Csak a bolond remél ?

 Ha az ember lánya nem rendelkezik semmilyen háttértámogatással és önmaga sem tudott még olyan egzisztenciát teremteni, ami magában hordozná a lehetőségét egy saját ház tulajdonlásának, akkor megesik, hogy az albérletpiac keszekusza terepén találja magát. Reményekkel teletöltött puttonyával beleveti magát a hirdetések tengerébe, majd csalódottan konstatálja, hogy itt bizony már megint  a pénz beszél , míg a kutya továbbra is csak ugat - de persze nem a sajátja, hisz azzal már kár is lenne próbálkoznia a piacon, maximum az állatoson, de itt most nem arról lesz szó. Egyre többen és többet panaszkodnak, mind bérlői , mind tulajdonosi oldalról, ki ezért ki azért, miközben a felháborodás hangjai folyton hangosabbak lesznek. De miből fakad ez a látszólag kibékíthetetlen ellentét? Mi a gond az ingatlan-, albérletpiacon?  És egyáltalán, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás ?

remeny

Országos viszonylatban, személy szerint nekem, a nyugati határszélen van több tapasztalatom, bérlő és bérbeadó részről egyaránt. Az árak Ausztria közelsége miatt, vetekszenek a fővároséval. De lássuk , hogyan néz ki ez a gyakorlatban. 

A tökéletes bérlő és a kifogástalan bérbeadó ellentéte

Tulaj a bérlőről: Nincs gyereke, se kutyája , se macskája, lehetőség szerint Ausztriában dolgozik, nem dohányzik és zsebből előhúzza az olykor 2- 300 ezer forintos kauciót. A bérlés ideje alatt pontosan fizeti a 80. 000 Ft plusz rezsinél kezdődő és a csillagos ég között végződő összeget, tisztán , rendben tartja a lakást, meghúzza magát és mindeközben remélhetőleg a horkolásával sem zavarja meg a szomszédokat. 

Bérlő a tulajról: Nem zavarja a gyerekem, szereti a háziállatokat, vagy legalább megengedi azok tartását,nem érdekli, hol dolgozom, még fizetőképes vagyok, nem kér a csillagokat nyaldosó összegeket a bérleményért és nem várja el , hogy úgy tegyünk, mintha nem is léteznék. 

Indoklás (általánosan) : 

Akinek gyereke van gond esetén nehezebben rakható ki, nem szeretik a szomszédok a zajongást, sok a gond velük.

-Nem adhatom intézetbe a gyerekem, csak mert albérletbe kényszerülünk.

A háziállat szétszedi a bútorokat, nem rajong a padlószőnyegért, esetleg a lépcsőház megszavazta a kutyák kitiltását - ezt saját lakás esetén a tulajdonosra is rá kívánják kényszeríteni. 

-Ahogy nem szabadultam meg a gyerektől, úgy a háziállatomat sem adom a sintérnek, hisz a családunk tagja.

Az Ausztriában való munkavállalót nyilván azért preferálják, mert majdnem biztosan benne, hogy fizetni fog, hisz még egy minimálbéres állásból is több folyik be, mint itthon. 

-Ha Sopronban jól fizető , tisztességes állásom van ,amit ne adj Isten még szeretek is, akkor miért mennék a sógorokhoz? Elég ha a párom ott van nem ? 

A dohányzás ellenzése nyilván evidens, ahogy a többi is az lenne. Ott lakhatsz, de azt lehetőleg úgy tedd, hogy ne nagyon vegyék észre.

-Ha már több, mint egy milliót kifizetek évente a lakhatásomért, cserébe elvárhatnám, hogy élhető életem legyen.

remeny

Ingatlan bérbeadás 

Mivel a nyugati határszél rendkívül preferált környék, így nincs nagy gondban az a tulajdonos , aki lakását- lakásait bérbe kívánja adni. Jelentkező lesz bőven, csak a megfelelőt kell kiválasztania. Nyilván ebből következik a magyarázat arrra, hogy miért szálltak el ennyire a bérleti díjak. Még ekkora a kereslet, a tulajdonosok egységes szabályzás nem lévén bármennyit kérhetnek a bérlésért. 

Este feltettem a hirdetést, reggel 8-tól folyamatosan csörgött a telefonom. Délben már meg is volt a bérlője a lakásnak. 

Hasonló szempontok alapján választottam, mint a fent említettek, néhány kivétellel. Mivel az előző lakóinkon sok pénz rajtaveszett, így a kölcsönös szimpátián kívül fontos volt a stabil, biztos munkahely és, hogy mindenképp írjunk albérletszerződést. A többit rábíztuk a lakóra, ha kutyát akar, legyen, de tudattam vele, hogy a lépcsőház szét fogja szedni érte, ha dohányozni akar tegye, de majd fessen ki akkor, mielőtt elmegy stb. 

Véleményem szerint a tulajdonosok olyanokat választanak előszeretettel, akiről azt gondolják a legkevesebb lesz a gond vele. Ezért esett a választásom az egyedülálló, kutya és gyerek nélküli, Ausztriában dolgozó férfira.

A mai lakásbérbeadás ugyanis rendkívül hasonlít egy állásinterjúra  

Mielőtt a potenciális jelöltek megérkeznének a szemlére, a tulajdonos már általában tudatában van annak, hogy milyen szempontok alapján fog választani. Ha az első körben pozitívan teljesítettünk, akkor plusz jó pont, ha egyből virítjuk a lóvét is. S ha a kölcsönös szimpátia is megvan , valószínűleg nyert ügyünk van. 

A tulajdonosok mentségére legyen mondva, számos olyan eset ismert, mikor a tulaj képtelen kirakni a nem fizető bérlőit. A köztudatban élénken él a kép , amikor rabosították a tulajdonost, aki birtokháborítást követett el a saját lakásában:

Ötgyermekes családapát rabosított a III. kerületi Rendőrkapitányság! Két perc figyelmet kérek csupán. A történetem valós, velem történt meg. Kiadtam a panellakásomat. Az albérlő 2 havi kauciót fizetett, így indult. Aztán csak hitegetett, és sem a bérleti díjat, sem a felmerülő költségeket (víz, villany, szemétdíj, közös költség) nem fizette ki. Többször felszólítottam szóban, sms-ben, személyesen is felkerestem, de mindhiába.(…)
2012.11.14-én, szerdán elmentem a lakásomra, leolvastam a villanyóraállást, majd becsöngettem a saját lakásomba. Az albérlő édesanyja nyitott ajtót nekem. (…)
Leolvastam a vízóraállásokat, majd kifelé menet leakasztottam a saját lakásom ajtaját, és távoztam a lakásomból. (…)
Az albérlő bement a kerületi rendőrségre, és feljelentett engem. (…)
A kapitányságon elzártak, ami azt jelentette, hogy minden dolgomat számba vették, ami nálam volt, (…) Kihallgatás után a rabosító eljárás során egy külön helységben 4 fotó készült rólam, mint a bűnözőkről. (…) A rendőrségen elmondták, hogy magánlaksértést követtem el. Ha újra bemegyek a saját lakásomba, vagy csak ha a villanyórát is lekapcsolom, akkor megismétlem a vétséget, amiért a Gyorskocsi utcai helyre 30 napra becsuknak. A kerületi bíróságot mondták mint egyedüli lehetőséget.

remeny

Fontos itt azonban megemlíteni, hogy egy jól megírt és kölcsönösen elfogadott szerződéssel elkerülhetőek az ilyen esetek. Lényeges, hogy már az albérleti szerződés tartalmazzon leírást az esetlegesen előforduló ilyen szituációról, és az ezt követő időszakról. A bérlőt nem fizetés esetén törvényesen meg kell fosztani a bérlői jogaitól, mert csak így lehet ellene fellépni hatékonyan. Addig, ameddig bérlőnek minősül, addig valóban birtokháborítás rátörni az ajtót.

Egy hasznos cikk ezzel kapcsolatban: http://lakasfokusz.hu/lakaskar/mit-tehetunk-hogy-ne-jarjunk-ugy-mint-a-lakasat-berbeado-rabositott-csaladapa/

A bérlői oldal 

Ha tehát rendelkezünk jól menő vagy külföldi állással, se kutyánk se macskánk, gyerekünk meg pláne nincs, akkor joggal reménykedhetünk abban, hogy bérleti szándékunkat siker koronázza. De mit tehet az, aki "botor fejjel" gyermeket vállalt és még kutyát is tart ? 

Nos, reménykedhet vakon abban, hogy a számos hirdetés közül sikerül elkapnia egy olyat, amiben nem zárják ki alapból, majd ha sikerül megkaparintania egy lakást azonnal hívővé válik, hálát ad annak amiben hisz, majd szorgos templomba járással imádkozik azon, hogy a tulajdonos ne akarjon megválni tőlük. 

A következő alternatíva lehet a szociális bérlakás, több gyerek esetén jobb kilátásokkal. Ezek bérleti díja jóval alacsonyabb az albérleteknél, azonban várakozási listák egész sora és a rászorultság folyamatos bizonygatása vár azokra, kik ezen az úton próbálkoznak. De azt hiszem erre szokták mondani, hogy a remény hal meg utoljára. 

Harmadik lehetőségként pedig rengetegszer hallani jó tanácsként a kedvező  vagy épp alacsony kamatozású hiteleket. Ha az ember elég bátor és magabiztos hozzá, talán nem válik csalfa, hiú, szertefoszlott reménnyé a választott út. 

remeny

Összegezvén tehát, aki lakást szándékozik kiadni,  írjon szerződést, aki lakást bérelne dolgozzon külföldön és ne álmodjon családról még ott él. A kutya és`vagy macska szintén kizáró ok, így maximum kedvtelésből sétáltassa más kutyáját szabadidejében, de az istenért, ne vigyen haza egyet se. 

A tulajdonosok szabad belátásuk szerint dönthetnek arról, hogy saját tulajdonukat kinek szánják kiadni, így arról, hogy ezek a dolgok megváltoznak, ne is álmodjunk. Hiába van pénz, ha kiesünk abból a bizonyos kosárból. Az árak elszállásának megállítása érdekében  azonban, jól jönne valami törvényi szabályozás a maximum négyzetméterárak tekintetében. Hisz jogos lázadásra ad okot az, hogy aki már - már a tökéletes bérlőnek számít, az sem jut lakáshoz, a lassan horrorisztikus árak miatt. 

Tovább

Miért vált szégyenné a szegénység és erénnyé a gazdagság?

vagyon

Vagyoni különbözőségek gyermek- és  felnőttkorban

A 90-es év gyermeke vagyok, az akkor még középosztálybelinek számító családból származom. Önkormányzati házban , közös udvarban éltünk, 5 másik családdal együtt. Nem volt okostelefonom, sem számítógépem, de még csak márkás ruháim sem. A történet sokaknak ismerős lehet, így az ilyenfajta generációs különbségeket nem is ragoznám tovább. Akit érdekel korábbi írásomban már boncolgattam a témát (http://outsider.reblog.hu/generacios-kulonbsegek).

Mindig volt mit ennünk, volt tiszta ruhám , amit felvehettem , házunk, amiben egy boldog gyermekkort tölthettem. Sosem éreztem magam szegénynek, egészen addig a pontig még egy szép napon nem szembesültem azzal, hogy vannak nálunk vagyonosabb családok is. Soha nem felejtettem a napot, mikor keresztanyámnál kellett nyaralnom - mindig is utáltam oda járni, de a szüleim megpróbáltak nekem örömet szerezni azzal, hogy világot lássak-. A drága jó keresztszülőm (aki egy igen gazdag építészhez ment feleségül) mindent meg is tett azért , hogy "jól" érezzem magam.

Például nem felejtette el az akkor 7 éves kislány orra alá dörgölni, hogy az a nadrág, amit éppen visel (a kedvencem volt), nagyon szegényes öltözet és megkérdezte , hogy neki tényleg csak ilyen szarra telik -e . Örökre megmaradt  bennem, pedig már jó néhány év telt el azóta. 

Otthon aztán anyu megnyugtatott, hogy nem kell aggódnom emiatt, nem vagyunk mi szegények, csak vannak nálunk jobb módban élők is. Rendben , gondoltam magamban, nincs itt akkor olyan hatalmas gond. 

vagyon

Később aztán a suliban újból nyugtalanítani kezdett a dolog. Folyton a családunkról, a szüleink munkájáról  kérdezgettek bennünket , de mikor én jöttem sorra fogalmam sem volt róla, hogy miért érzem azt a forróságot az arcomon  és , hogy miért nem akar hang kijönni a torkomon. A magyarázat persze az,

hogy életemben először szégyelltem, hogy mi nem vagyunk egy jómódú család.

Hisz legtöbbjük szülei értelmiségiek vagy vállalkozó vagyonos emberek voltak, miközben az enyémek kétkezi munkával keresték a kenyerünket. A következő arculcsapás pedig akkor jött el, mikor egy osztálytársam véletlenül meglátott engem focizni a közös udvaron. Nem volt rest az arcomba vágni, hogy mennyire szégyenletes ahol lakok, s bár szeretne velem játszani az anyja szerint nem jó,  ha együtt mutatkozunk.....  ( Itt hozzá kell tennem, hogy a drága óvónő anyuka kislánya csak bukdácsolt az iskolában, engem kért meg , hogy korrepetáljam a lányát ) . Mondanom sem kell, hogy rendkívül nehezen emésztettem meg azt, hogy olyasmiért bántanak, amiről nem tehetek.

Én nem éreztem azt ,hogy kevesebbet érnék, vagy a szüleim kevésbé lennének értékesek attól, hogy nincs akkora vagyonunk, mint másoknak.

A legjobb tanulók és sportolók közé tartoztam az osztályban, s bár a tanárok is megpróbáltak a jó módú éltanulók közé "tolni", én mindig a hozzám hasonlókkal szerettem lenni. Olyanokkal, akik kicsit másképp látják a világot ,, akik nem pénzben mérik az embereket. Eme jó szokásomat a mai napig megőriztem . Szerencsémre jó útravalót kaptam a szüleimtől és olyan értékrendet , amivel jól vettem az akadályokat. 

Vekerdy Tamás : minden azon múlik, hogyan telt az első hat-hét év. A gyerek érzelmi biztonságban van-e? Vagyis marháskodtak-e vele, dögönyözték-e, csiklandozták-e, mondtak-e neki mondókákat, énekeltek-e neki, stb. Megtanult-e személyes érzelmeket kapni, elfogadni és viszonozni. Aki ezt tudja, az védve megy be az iskolába, aztán később a kamaszkorba.” 

Később aztán a saját értékrendem alapján őriztem meg és hagytam hátra barátokat, majd hasonló elven létesítettem párkapcsolatot is. Azon kevesek közé tartozom, akik sosem az alapján választottak, hogy milyen slusszkulcs lóg ki a zsebből vagy épp mennyire van tömve a buksza. Egyszer aztán mégis végigsöpört rajtam a szerelem egy pénzes fiúval, mindazok ellenére , hogy tudtam, rendkívül különbözőek vagyunk. Ez már csak így szokott lenni, az ellentétek vonzzák egymást- majd végül taszítják is.... 

Jómódú családból származott, ő maga diplomás értelmiségi, aki otthon lakott, édesapja cégénél dolgozott,onnan vette fel a fizetését és a tőle kapott autóval járt. Keresetét  csak magára költötte, hiszen sem a csekkekbe , sem semmi másba nem kellett beszállnia. Világéletemben taszítottak az olyan emberek, akiknek mindent a hátszél biztosított, de azt gondoltam, hogy ő más- tévedtem. 

Egy idő után elkezdett piszkálni  az értékrendem, a gondolkodásmódon miatt. Lassacskán zavarni kezdte bennem minden, előttem pedig tisztulni látszott a kép, hogy valójában mennyire is különbözünk egymástól.

Minden hétvégén nálunk volt, édesanyámmal végigfőztük a kívánságlistáját, mégsem ajánlotta fel sosem, hogy beszállna a költségekbe. Nekem vett ugyan drága ruhákat, de nem felejtette el megjegyezni, hogy azért kell , mert amik nekem vannak abban nem lehet megjelenni bizonyos körökben. Tudtam, hogy nem vagyunk egymáshoz valók, mégis nehezen gyógyultam ki belőle.  

vagyon

Egyik nap Szegedre mentem vizsgázni, s egy padon terveztem elkölteni a reggelimet, mikor megláttam egy hajléktalan urat a másikon ücsörögni. Nem voltam rest, odamentem hozzá és megkérdeztem tőle, hogy volna -e kedve reggelizni velem, mert a gyomorgörcsöm miatt úgysem fogok tudni annyi mindent megenni.

Beszélgettünk, mintha csak régi ismerősök lennénk. Elmesélte, hogy

egy válás és egy rosszul sikerült üzlet miatt, egyik napról a másikra vált vagyonos emberből hajléktalanná.

Hogy hiába próbál talpra állni mégsem megy neki- rendkívül gyakori életút ez az utcán élő emberek körében. Én azért próbáltam lelket önteni belé, majd elbúcsúztunk egymástól.Mikor ezt elmeséltem a kedves páromnak, annyit kérdezett csupán, hogy mostam - e kezet utána!?  Mondanom sem kell, hogy ilyen különböző világnézettel nem soká tartott a szerelmünk. 

Csak két olyan példa az életemből, , melyek alapján jogosnak érzem a címben szereplő kérdést. Pusztán azért, mert valaki nem túl jó vagyoni helyzetbe született vagy esetleg a későbbi élete nem úgy alakult, hogy nagyobb vagyonra tegyen szert, az már kevesebbet ér másoknál ? És akinek esetleg az ölébe hullott mindez, az már értékesnek számít? Az olyan dolgok, mint tisztelet, becsület és értékrend , már kimentek a divatból ?

Tovább