Outsider

blogavatar

Hétköznapi_Nő - Hétköznapjai kicsit más szemmel. Ki mondta , hogy kívülállónak lenni könnyű ?

Oszd meg a Facebookon!

Utolsó kommentek

Félénk, szégyenlős! Szégyelli?

Mint valami velem született kórság, úgy kísérte végig egész eddigi életemet a szégyenlősség bélyege. Hallgathattam a : jajj, ez a kislány milyen szégyenlős, a nem mer szólni kettőt sem, mert túl félénk! sopánkodásokat. Vagy a későbbiek  során az:  olyan beképzelt , hogy nem akar hozzánk szólni! ostoba (utlólag már annak látom)  mondatokat. Szégyelltem magam, amiért képtelen vagyok olyan lenni és úgy viselkedni , mint a "normális " emberek. Kerülni kezdtem azokat a helyzeteket, amikben úgymond veszélyben érzem magam, mert egyszerűen nem akartam többé azt az égő érzést érezni az arcomon, ami minduntalan elöntött, ha a figyelem középpontjába kerültem, de persze hang nem jött ki a torkomon. A kezdeti, sokak által szégyenlősségnek nevezett viselkedési formám, az évek alatt szorongássá változott, s hamarosan már mások számára nüansznyi apróságokon is halálra izgultam magam.   

szegyen

Amióta az eszemet tudom, legalábbis a legkorábbi emlékeim szerint is visszahúzódó voltam , de nem emlékszem semmilyen traumára, megaláztatásra, semmi olyasmire, ami kiváltotta volna belőlem ezt a csigaházas effektust. Édesanyám is ilyen személyiségtípus, talán tőle örökölhettem, de bárhogy is, sok-sok éven át gyötört a gondolat, hogy én bizony defektes lehetek , mert cseppet sem hasonlítok másokra. Eme nemes gondolatomban pedig előszeretettel erősített meg a hangosabb emberek népes tábora. 

Már az óvodában is megkaptam - illetve édesanyám kapta- , hogy a kislány nagyon ügyes, okos is , jó néhány dologban előrébb jár a társainál, egyetlen baj van vele, hogy szívesebben van csendben, s csak néhány társával barátkozik. Azért emlékszem ennyire erre a momentumra, mert már akkor megütötte a fülem a "baj" szó és a fejemben is maradt örökre.

A helyzet tovább romlott az iskolában, hiszen egy rakás olyan kihívással kerültem szembe, amik elől legszívesebben a homokba dugtam volna a fejem. Jó tanuló voltam, de a stréberség sosem jött be, így voltak barátaim is, akiknek a körében igazán jól érezhettem magam. Közülük senki nem is értette, hogy miért piszkálnak a csendességem miatt, mikor velük sosem hallgatok. De ők ugyebár nem nagyon tudhatták, hogy engem csak az idegenek nagy társasága hoz zavarba, egy-egy emberrel, akár ismere, akár nem, nagyon szívesen beszélgetek. Ez bennem a csel . Sokáig nem beszéltem senkinek róla, hogy mik a "gondjaim" , inkább felvettem a jótékony álarcomat és úgy tettem , mintha engem nem lehetne megbántani, rólam minden lepereg. (anagyfrancokat)

Valami furcsa perverz módon folyton én kerültem a figyelem középpontjába, bármennyire is szerettem volna láthatatlan maradni.

A hasonló problémák nélkül létező társaim előszeretettel szurkáltak : a na mi van már megint nem tudsz megszólalni? kérdéseikkel . És nem , nem tudtam kinyögni semmit , csak sírni, azt is otthon, a négy fal között. Elhittem mindenkinek, hogy a defektem gyógyíthatatlan, sosem leszek olyan , mint ők és egész életemben szégyellnem kell magam majd emiatt. Ahogy teltek az évek szerencsére megismert az osztály és én is kiismertem őket, így többé már nem volt téma a csendességem és én sem burkolóztam örökké némaságba. 

Na ,de nem ment ez ilyen könnyen az iskolai feladatokkal. Már attól leizzadt a tenyerem , ha csak a felelésre gondoltam, így az írásbeli dolgozatokra igyekeztem mindig ötöst kapni, hisz úgyis az ment a vesztőhelyre, akinek rosszak voltak a jegyei. Ha ez a fondorlatos tervem valami ördögi összeesküvés miatt mégis meghiúsult, még akkor is azt mondtam a tanárnak , hogy nem tanultam, kérem az egyest, ha az egész anyagot betéve tudtam. Nem érdekelt a rossz jegy, még az is ezerszer jobb, mint 32 ember előtt ácsorogni és beszélni hosszú óráknak tűnő percekig. Ezt a tanárok is megszokták tőlem, így nem is nagyon erőltették a dolgot, így kicsit megnyugodhattam. Bár felajánlották , hogy ha szeretném van iskolapszichológus , akivel elbeszélgethetnék a dolgaimról- mondanom sem kell, hogy ez már végképp előhozta belőlem , a na basszus már klinikai eset vagyok gondolatfoszlányomat. 

Középiskolában aztán nem volt elég az emberlányának , hogy már megint harmincegynéhány új idegent kapott a nyakába , de még a fiúkkal való ismerkedés is tovább volt képes rontani, az amúgy sem rózsás helyzetemet. Itt is megtaláltam a helyemet , meglettek azok az emberek, akikkel jól érzem magam és a szokásos piszkálódós :miért vagy ilyen csendes, mi bajod van velünk, miért nem beszélsz ? után ők is megszokták, hogy én ilyen vagyok. De a srácokkal sem ment  könnyen, legalábbis a sokan megyünk randira és haveri társaságba járunk, okozott néhány izzad a tenyerem és vörösödik az arcom pillanatot. Nem segített rajtam az sem túl sokat, hogy a barátnőm pont az ellentétem volt, sokat beszélt és a legmesszebb állt tőle a félénkség fogalma. Nyilván profitált is belőle, hogy mellettem aztán tündökölhetett a nagy dumájával. Kivéve persze, mikor valaki vette a fáradtságot és inkább a hallgatag , de éles eszű és valójában igen szórakoztató, csak kicsit félénk lányt, azaz engem akart jobban megismerni. 

Bár nagyon izgultam egy-egy randi előtt, hamar oldódom ilyen páros helyzetekben, így sosem volt gondom a társkereséssel. Nem úgy a családokkal és barátokkal. A 14 idegennel egy asztalnál enni, nekem maga volt a rémálom, mégis órákon át tartott, s bár szerettem volna én is megszólalni, nem igazán tudtam, mit is mondhatnék. Természetesen itt is megkérdezték , hogy mi a baj, miért nem érzem jól magam és én , ahogy mindig , nagyon halkan csak annyit mondtam , hogy én ilyen vagyok - abban a pillanatban már éreztem is azt a mardosó szégyent legbelül, hisz ismét bebizonyítottam magamnak , hogy sosem leszek normális. 

szegyen

És ez így ment hosszú hosszú éveken keresztül (már nem a koromhoz képest, csak én éreztem annak) . Tovább romlott a helyzet, mikor ki kellett lépnem az ún. munkaerőpiacra , és kezdetét vette az interjúk és beilleszkedések sorozata. Mindig jól teljesítettem, bármennyire is izgultam előtte, így akkoriban már kezdett megremegni a tézisem, miszerint velem van a "baj". A munkahelyek ugyanúgy működtek , mint anno az iskolai osztály. A nagyhangúak hamar kikezdték a kis csendes újat, szimplán csak azért mert nem tudták mire vélni a viselkedését. Örök téma volt ( természetesen a hátam mögött) , hogy mennyire beképzelt vagyok , amiért nem beszélek velük, hogy tuti biztos valami bajom van, mert nem lehet ennyire keveset beszélni. 

Természetesen mindenhol megtaláltam a számomra szimpatikus embereket, akikkel nagyokat beszélgettem egy-egy ebédszünetben, a többiek viszont egyszerűen hidegen hagytak . Képtelen vagyok túlharsogni embereket, nem szeretek és nem is tudok beszélni a semmiről. Ki nem állhatom a pletykálkodást és rosszindulatot, így nem éreztem szükségét annak, hogy bármilyen nemű kommunikációt is folytassak velük. Nyilván számukra ez felhívás volt keringőre, hisz bármi rosszat el tudtak képzelni rólam , csak azt nem , hogy én szimplán ilyen vagyok.  Voltam én minden , csendes gyilkos (ez volt a kedvencem ), beképzelt, lenéző, buta ... szerintük. Képtelenek voltak elfogadni, hogy én egyszerűen ilyen vagyok, nincs rejtegetnivalóm, nincs semmiféle titok.

Pedig engem is zavart a nagy hangjuk, mégsem kérdeztem meg sosem, hogy miért nem tudnak csendben lenni. Én elfogadtam őket olyannak amilyenek, akkor nekik miért nem ment ? 

Azért mert a lakosság igen nagy része extrovertált , így ha egy introvertált ember kerül a közelükbe, akkor azonnal megbélyegzik. És erre huszonx év után kellett rájönnöm . "Az introvertált-extrovertált felosztás Carl Gustav Jung pszichológus nevéhez fűződik. A most ismert statisztikák szerint az emberek 20 százaléka, de az is lehet, hogy egyharmada introvertált, ennek ellenére

ez az egyik leggyakrabban félreértett személyiségjegy."

(vs.hu)  

A két személyiségtípus között nincs éles határvonal, nincs tisztán extrovertált vagy introvertált személyiség, mindenkiben van az egyik és a másik típusra jellemző vonásokból is.

Introvertált: 

Nehezen barátkozó, befelé forduló típusú, külső világtól elforduló.

Extrovertált: 

Könnyen barátkozó, rendszerint a külvilág felé forduló.

Forrás: http://outsider.reblog.hu/a-csend-ereje--szabadsagot-a-befele-forduloknak

Igen, ez vagyok én, egy introvertált ember. Ez nem betegség vagy valami szégyellnivaló rémes kórság, ez a személyiségem . Jobban szeretem a csendet, mint a hangoskodást. Csak akkor beszélek, ha van mondanivalóm, nem értem miért kell feleslegesen szót csépelni. Igen, sokszor arrogánsnak tűnhetek, mégsem tehetek róla, hogy jól érzem magam a saját fejemben és nincs szükségem üres , magvas gondolatok nélküli beszélgetésre, ahogy te sem tehetsz arról, hogy neked az elégíti ki a kommunikációs igényeidet. Elegem van a bélyegekből, nem vagyok félénk, sem szégyenlős, egyszerűen csak nem hasonlítok hangosabb embertársaimra. Megfigyelő a szerepem. Új helyzetekben , idegen emberek között előbb kívülről szemlélem a dolgokat és csak utána kezdek megnyílni. Nem vagyok antiszociális, szeretem a társaságot, csak nekem időre van szükségem ahhoz, hogy biztonságosnak érezzek egy bizonyos közeget. 

Örülnék ha végre nem piszkálnának már mikor csendben vagyok. Szeretek hallgatni másokat, miért akkora baj ez ? Ha komfortosan érzem magam egyes emberek mellett, akkor beszélek, sokat. És ez így van rendben. 

Introvertált vagyok, vagy félénk, vagy szorongó, vagy borderline vagy ki a fene tudja. Én nem szégyellem tovább  :)

Tovább

Miért én szégyellem helyetted?

Csak ültem ott és néztem meredten, ahogyan az elégedettségtől megrészegülve, fura félmosollyal az arcán számolja a pénzt, amit az általa tisztességesnek vélt és munkának nevezett tevékenységével keresett.  Aznap már negyedszer zajlott le ez a pillanat és én még mindig nem értettem az egészet. Máig nem tudom, hogy mit is érzek pontosan. Talán szánalmat ? Urambocsá szégyent? És ha ezek kavarognak bennem, akkor nem értem, hogy benne miért nem ? Vajon miért nem az érzi a szégyen mardosó nyelvcsapásait a testén , akinek azt éreznie kellene? Tényleg igaz az , hogy az állandósult szégyenkezés  eltorzítja a személyiséget is ?  

szegyen

Ahhoz , hogy megérthessük egy ember viselkedését, elsősorban ismernünk kell az életében végbemenő történéseket, traumákat, azokat az eseményeket, amik hatására felébredt benne a rosszindulat, helytelenül vett fel rossz viselkedési formákat, védekező mechanizmusokat, egyszóval ha keresünk, találhatunk néhány mentséget arra, ha valaki az élete során elfelejt gerincet növeszteni és csúszómászó pióca módjára élősködik más gerinces emberek hátán. De kérdem én, vigasztal az engem, ha valaki a saját lelki nyomorúsága miatt próbál nyomorulttá tenni engem is ?

A kezdetek 

Ideje korán elhagyta a szülői házat , azt gondolván, hogy ő bizony most megváltoztatja a világot, de legalábbis a saját életét biztosan. Volt állása, albérlete, talán még barátai is, vagy vélhetően néhány jóindulatú ember, akiket akkoriban még valóban érdekelt a sorsa. Otthon mindannyian azt gondolták, hogy minden rendben van körülötte, s megtalálta a számára kijelölt utat, amin talán sikeresen el is indult. Nem sokszor járt haza, de ha jött , mindig ajándékokkal, kedvességgel halmozta el a családot. Szerették, szerettem és úgy éreztem ő is hasonlóan van irányomba. Sosem aludt otthon, mondván mennie kell vissza dolgozni, kell a pénz. Nem is tűnt fel senkinek semmilyen különös dolog körülötte, egészen addig, még egyre jobb, márkásabb ruhákban nem kezdett el járni, majd rövid időn belül rohamos gyarapodásnak nem indult a bankszámlája.

Mit volt mit tenni, kénytelen kelletlen  bevallotta némi nógatás után, hogy ő bizony már nem pincérnő a kisvárosi kocsmában ( ki gondolta volna) , sokkal inkább táncos egy bárban - tehát nem hazudott nagyot, vendéglátós , csak nem úgy , ahogy azt eredetileg a szülők elképzelték. Ekkortájt járt a 20-as évei közepén és már elég régóta nem szorult a segítségükre, így ők kénytelen kelletlen belenyugodtak a helyzetbe, hisz kitagadni nem akarják, lebeszélni meg nem tudják. 

Egyik nap beüthetett valami krach a "munkahelyen" , mert száguldottunk érte a nagyvárosba, hogy hazaköltöztessük. Mindenki abban reménykedett , hogy "jó útra" tér (idézőjelbe téve, mert nem vagyunk feljebbvalók, hogy bárkin is ítélkezzünk) de hamar be kellett látni, hogy ez a fajta elképzelés csak a mi fejünkben létezik.

Néhány hét után  újra összepakolt és ezúttal az ország egy még távolabbi pontjára költözött. Ritkább látvány volt a szülői házban, mint az a bizonyos fehér holló , de elmondásai szerint minden rendben ment vele és körülötte , így senki sem aggódott. Frissen megszerzett jogosítványát és új autóját, külföldi munkahelyén való mosogatásával indokolta, vérvörös szemeit, pedig a fáradtságra fogta. 

Az első pofon

Húszas éveim elejére már én is kinőttem a kisvárost és az a hatalmas ötletem támadt, hogy én bizony elköltözöm oda arra a távoli pontra, ahol ő lakik és talán a segítsége által én is elindulhatok majd a számomra kijelölt úton.

Világmegváltó tervekkel, vágyakkal - Y generációs baromságok tömkelegével- kötöttem a hátamra az útilaput. Hamarosan azonban olyan problémákkal kellett szembesülnöm, hogy már annak is örülhettem, ha volt hol álmodnom egyáltalán. 

Úgy költöztetett oda, hogy az előző tulajdonosokkal éltem együtt még egy hétig, majd miután segítettem nekik a lakás összes fellelhető és mozdítható részét levinni az emeletről, világossá vált, hogy a parkettán vagy maximum a táskákba becsomagolt ruháim tetején alhatok , a három macska társaságában, akiknek nem feledkezett meg az igényeiről, az enyémekkel ellentétben. Csak a  számomra ismeretlen embereknek jutott eszébe, hogy mi lesz velem ha ők elmennek, neki ugyanez át sem futott az agyán...

Teljesen egyedül maradtam az üres lakásban, három macskával , úgy , hogy sem televízióm sem internetem , sem ismerőseim, sem családom nem volt ott és halvány fogalmam sem róla, hogy egyáltalán melyik irányba induljak, ha kiteszem a lábam a lakásból.

 Nem érdekelte a nyomorom, oldjam meg, hangzott el sokadszorra  a szájából  a mondat, a szokásos fellengzős stílusában, amit akkoriban már előszeretett alkalmazott, ha hozzám - velem beszélt. De én egyedül képtelen voltam megoldani és ezt ő is tudta jól.

Úgy éreztem magam , mint egy kisdiák, aki megbukott a vizsgán és szégyelltem magam nagyon, amiért annyira nyomorult voltam, hogy nem tudtam megállni a saját lábamon. Végül visszabújtam  anyukám szoknyája mögé és egy időre ki sem jöttem onnan. 

Csak a buta ember követi el ugyanazt a hibát kétszer 

Aztán nekifutottunk a dolognak másodszorra is, immár némi munkatapasztalattal a hátam mögött, egy kevésnyi érettséggel és egy lakótárssal, aki egy ideig velem lesz majd. 

A társas együttélésből szerelem lett, a tapasztalatból munka, de a nagy tervekből még mindig semmi. Úgy hozta az élet furcsa fintora, hogy "édes hármas" együttélésre kényszerültünk, minek hatására megismerhettem az általam addig példaképnek és jó szándékúnak hitt segítőmnek a valódi arcát. 

Kiderült, hogy a külföldi munka hazugság, ismét vendéglátásban dolgozik ugyan, de már megint nem úgy, ahogy mi azt otthon gondoltuk. A legelső alkalommal , mikor előttem fogadott férfit a lakásban és ment el vele szobára, olyan mérhetetlenül szégyelltem magam, hogy végigsírtam azt az egy órát, természetesen zenével a fülemben, hogy ne halljak semmit. 

Rajta ennek az érzésnek a legcsekélyebb szikrája sem látszott, elégedetten számolta a pénzt, amit aznap keresett, majd rágyújtott egy jointra és mindent ment tovább úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, ami az elmúlt egy órában lezajlott. Úgy éreztem, hogy becsapott, hogy az amit én eddig feltételeztem róla és mind igaznak hittem, csak színtiszta színjáték volt. 

Úgy éltünk hónapokig , hogy a szobánkban csendben ücsörögve vártuk, még ő végez a munkájával a másik szobában, s alkalomadtán a munkából hazaérve csak a lépcsőházig jutottunk, mert rossz időpontban méltóztattunk hazaesni.  

Mindeközben a viselkedése óriásit változott velem szemben. A kedves hangnem már csak akkor jött ki a torkán, ha szüksége volt valamilyen segítségre tőlem, egyébként pedig sosem felejtett el belém rúgni ott ahol tudott. Próbált felvágni előttem , hogy neki mennyi pénze van , hogy ő mennyit dolgozik, miközben én csak henyélek, hogy mekkora semmirekellő vagyok és , hogy én semmit nem csinálok csak nyavalygok, miközben beképzelt is vagyok csak azt nem tudja mire. Kaptam ezeket úgy, hogy a szájából füves cigi lógott és  kuncsaftot várt éppen. 

Annyiszor szégyenített meg , még végül úgy döntöttem, inkább ismét hazaköltözöm, de én ezt nem tűröm el tovább, még akkor sem, ha valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag mindenki számára ez az életforma vált természetessé, csak valahogy én vagyok képtelen ezzel azonosulni. Megfogadtam, hogy nem beszélek vele többé, mondván kétszer már padlóra küldött harmadszorra nem fog. 

szegyen

Csak én követem el ugyanazt a hibát háromszor is

Két évig sikerült különélni tőle, de úgy, hogy napi szinten jött , hívott és úgy viselkedett, mintha mindig is jóban lettünk volna. Még nem egy szép nap gondolt egyet és kitalálta, hogy költözzünk össze ismét , de ezúttal már a saját házába és teljesen másképp , ahogy eddig. Fogadkozott, hogy elege van a férfiakból, hogy szeretné abbahagyni ezt az egész khm munkát, új életet fog kezdeni és persze nekem meg  a páromnak is jó lesz, hisz végre nem kell albérletet fizetnünk.

Így is lett, harmadszorra is összeköltöztünk . 

Nem kellett hozzá három hónapnál több, mire rendbe raktuk a házát és mindent elvégeztünk körülötte,  elkezdtek visszaszivárogni a vendégek (először csak ritkán , később ugyanúgy napi szinten) és engem ismét megpróbált a talpa alá nyomkodni.

Innentől kezdve, ha vendég volt, úgy kellett tennünk, mintha nem is lennénk otthon. Számtalanszor kapcsolt zenét mellettem, no, de nem azért, hogy én ne halljam őket, hanem azért, hogy a vendéget ne zavarja, hogy más is van a lakásban rajta kívül.  Akkor mentem Wc-re vagy fürödni, ha távozott a kedves delikvens. Egyre durvább lett, mikor lettek ottalvósak is, egész hétvégések , ne adj isten ketten jöttek egyszerre. Akadtak köztük szép számmal házas emberek , akiknek a kedves felesége mit sem sejtve otthon várta a még kedvesebb urát. Kiábrándító volt még magammal szemben is, hogy én ezt képes vagyok elfogadni és napi szinten elviselni, holott messzemenőkig más értékrenddel rendelkezem és a lehető legtávolabb áll tőlem ez a világ. 

Folyamatosan beszólogatott , ha hozzám beszélt azonnal felvette  kedvenc fellengzős stílusát, amit azonban csak velem szemben alkalmazott. Mindeközben inni kezdett , a napi tevékenysége kimerült a vedelésben és a vendégvárásban, na meg persze az én lejáratásomban. Egyre ellenségesebbé vált, egyre undorítóbban beszélt velem . Majd egyik nap , mikor a sok sörtől elég erősnek érezte magát, ismét belém kötött. Olyanokat ordított a képembe, amik még mindig visszhangoznak a fejemben. 

Beképzelt, seggfej, semmirekellő és egyébként is köszönd meg, hogy eddig nem vágtam ki a cuccaid az utcára ! Ha nem lennél a húgom, már rég befejeztem volna veled! És hasonlók... 

- Nos igen, szóval ő a nővérem. 

Emiatt hittem el neki, hogy segíteni akar nekem és ezért adtam neki ennyi új esélyt. Sosem néztem le a "munkájáért", elfogadtam, hogy ezt az utat választotta. Bár rettenetes érzés volt látni, ahogy a szemem előtt hullott szét az az idilli kép, amelyet éveket át gondosan alkotott magáról.  Ahogy szokták mondani, az ember a családját nem válogathatja meg, de azt hiszem én túl sokáig hagytam, hogy mérgezze az életemet. Időközben a kérdéseimre is megtaláltam a választ: már tudom , hogy haragot érzek és szégyent, csak azt furcsállom , hogy mindezt saját magam iránt és nem iránta. Már tudom, hogy a 20 évnyi "vendéglátás" miatt, ő már képtelen ilyen érzésekre, számára ez az élet vált természetessé. És azt is a saját káromon tapasztaltam meg , hogy ha olyan emberrel találkozol, akinek csak akkor vagy jó, ha a saját szintjén tarthat , még  akkor is messzire kell menekülni  tőle, ha családtag. 

Csak ültem ott és néztem meredten, ahogyan az elégedettségtől megrészegülve, fura félmosollyal az arcán számolja a pénzt, amit az általa tisztességesnek vélt és munkának nevezett tevékenységével keresett.  

Majd fogtam magam és kisétáltam az életéből, ezúttal talán végleg....  

Tovább

Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim! 

Nagy napra ébredt Orbánia királya, aki sokévnyi uralkodása alatt képes volt olyan önkényuralmat gyakorlni országában, amilyet ember nem látott még a magyar földön. Hatalmát már- már Szulejmán szultán is megirigyelhette volna, hisz nagy valószínűséggel, ha most próbálna az ország határain belülre törni, fennakadna a már megduplázott határzáron vagy a határvadászok a Tekesekkel karöltve biztosan feltartóztatják, majd egy jókora migráns jelzővel a hátán Isztambulig hátrálhatna. 

ebredes politika magyar

Kép forrás: http://csinnbummcirkusz.blog.hu/page/2

Elégedetten iszogatta hát reggeli kávéját , miközben fellapozta az újságot, amiben természetesen az általa jóváhagyott képekkel illusztrált, saját igazságát hirdető cikkek hemzsegtek. Bekapcsolta közben a televíziót is, hogy leellenőrizhesse minden rendben van -e az országában. Még mindig rendkívül bosszantotta az az egy csatorna , mely működésével szembement a jól működő rendszerrel, de hál istennek, a népet még mindig nem tudták meggyőzni önkényes igazságaikkal. Sebaj, gondolta magában , ha a reklámtörvény módosítás nem jött be , majd ellehetetlenítjük őket annyira, hogy mégiscsak kénytelenek legyen átállni a jó oldalra. Ahogy tették azt a többiek is, hisz a csatornák között váltogatva elégedetten konstatálhatta, hogy mindenki a megbeszéltek szerint szerkesztette műsorait. Megvolt a migránsozás és az alternatív igazságok, lementek a társadalmi célú hirdetések és az állítsuk meg Brüsszelt spotok is jól teljesítettek. Nemzeti konzultációi már a postaládákban, s a nép ismét elhitte, hogy  van beleszólása a királyság ügyeibe. Ez is egy tökéletes nap - gondolta magában, majd megcsörrent a telefon. A reggel legelső telefonálója nem lehetett más, mint legkedvesebb barátja, aki nyilvánvalóan a születésnapja alkalmából hívhatja - gondolta. 

Szervusz, drága barátom! Boldog születésnapot kívánok neked a legnagyobb tisztelettel! Képzeld épp a kisvasúton ülök, a stadionhoz vonatozok, lesz egy jó meccs. 

Szervusz, tisztelt uram, kedves barátom, köszönöm a jókívánságot, mondd minden rendben a kis községünkben ?

 Persze barátom, leszámítva, hogy volna egy remek ötletem , de még nem találtam hozzá megfelelő forrást. 

Ne is törődj vele kedves barátom, lesz itt egy remek Uniós forrás efelől ne aggódj, délután utalok egy pár milliárdot, hogy megvalósíthasd a terved. 

Nagyon köszönöm és este találkozunk akkor a partidon. 

Ekkor belépett az ajtón kedves felesége tortával a kezében, hogy méltóképp köszönthesse az urát eme jeles napon. Vágott neki egy szeletet , csókot nyomott homlokára, majd tájékoztatta férjét az aznapi menetrendről, ki erre válaszul papírokat tolt a keze alá. Adásvételi szerződések voltak, állami földekről, vállalkozásokról.

Tudod drágám , nem is tudom mi lenne velem nélküled, még szerencse , hogy a te adóbevallásod nem nyilvános, még csak azt kellene , hogy a nép tudomást szerezzen a tényleges vagyoni helyzetünkről. Grrrr belegondolni is szörnyű...

Persze drágám , de ez lehetetlen lenne, hisz akkor csak módosítanál  a jogszabályokon és meg is lenne oldva , te kis butus, ne is gondolj ilyenekre. Hamarosan megérkeznek a gyerekeink is, talán ideje lenne felöltöznöd abból a köntösből végre, elvégre mégiscsak a születésed napja van. 

Felöltötte legszebb öltönyét, megkötötte nyakkendőjét és kilépett a dolgozószobája ajtaján. Abban a pillanatban a nyakába ugrott legkedvesebb lánya, kit kedvenc veje követett. 

Hogy vagytok drága lányom? Minden rendben? 

Persze apuci, bár megvallom őszintén nem esett jól, hogy múltkor megvádoltak minket azzal, hogy a te pénzeden értük el mindent. Pedig tudod jól, hogy mennyit tanultam és milyen sokat küzdöttünk azért, hogy itt tartsunk ahol. 

Persze kislányom, egyet se aggódj, már dolgozunk a kommentelési szabályok szabályozásán, s nagy valószínűséggel, kik ilyeneket mertek írni neked, mind közmunkával súlytatnak. 

Jut eszembe kedves vejem, lesz most egy pályázat, melynek nyertese természetesen te leszel, készülj , elég nagy beruházás, bár az uniós pénz legalább fele szabadon felhasználható, ha jól intézzük a papírokat. De ha kérhetem ne legyen ez most annyira feltűnő mint legutóbb, nem igazán jött be az új közvilágítás a népnek, s az ellenzék majdnem le is buktatott minket. Ügyeljünk erre kedves barátom. 

ebredes politika magyar

Kép forrása: http://locitrom.hu/cimke/mem-89.html?oldal=43

Ekkor azonban ismét megszólal a telefon, ezúttal a magán mobilja a zsebében, így vejével való beszélgetése félbeszakadt. 

A vonal túlsó végén még egy nála is hatalmasabb uralkodó jelentkezett, kivel azonban szintén szoros barátságot ápolt. Beszélgettek atomenergiáról, gázról , orosz magyar barátságról, majd befolyásos barátja születésnapi jókívánságokkal búcsúzott tőle. 

Mindeközben helikopter ereszkedett a kertbe, megjött Rogán megbeszélni a napi teendőket. Mögötte szorosan érkezett Bajszos Áder, ki hűségesen követte kenyéradóit a tárgyalóterembe. Legnagyobb meglepetésükre ott ült már Öszödi Feri is, ki annak ellenére , hogy egy hangfelvételben bizonyítva vagyon, bevallotta h loptak csaltak hazudtak, még mindig aktív tagjai volt a politikai életnek és maradék befolyását felhasználván mindig igyekezett keresztbetenni nagyhatalmú felebarátjának. Nem volt ez másképp most sem , ultimátummal érkezett, kitálal a nyilvánosságnak az elcsalt uniós pénzekről, ha csak a király nem áll elő valami csábítóbb ajánlattal. 

Jajj, drága Ferikém, minek már megint ez az üres fenyegetés? Tisztelt uram, kedves barátom, mint ahogy azt már tapasztalhattad elkúrtad nem kicsit, nagyon, így maradék befolyásod már vajmi kevés az enyémhez képest, de hogy lásd, kivel van dolgod, kapsz néhány trafikot, meg egy állami földet, aztán jóságomat becsülvén mehetsz csendben isten hírivel. 

Így is lett, Ferencünk elégedetten távozott, majd leleplező beszédét átformálta a szokványos vitaindító semmitmondó maszlagjává. 

ebredes politika magyar

Kép forrása: kuruc.info

A király ismét rendkívül elégedett lett magával, amiért ilyen ügyesen terelgeti még az ellenzék képviselőit is. Ivott is egyet erre Rogánnal és Bajszossal az oldalán. Pálinkától gőzös fejjel indulhatott az aznapi megbeszélés, hisz születésnap ide vagy oda, a munka ma sem állhatott meg. 

Az első és legfontosabb napirendjük természetesen most is a polgári engedetlenség visszaszorítása volt, hisz a nép már megint 5 perces sztrájkra készült, mit természetesen a királyi udvar nem hagyhatott szó nélkül. 

2 % - os béremelést nekik, aztán jövőre majd visszahívjuk tőlük valahogy azt a pénzt, ha más nem fizetetlen túlórák címén. 

De döntöttek még a közmunkások sorsáról, a szakmunkás hiány pótlásáról, vendégmunkásokkal, béremelésekről, melyek csak papíron léteznek, majd egy újabb pálinka felhajtása után tanácskozni kezdtek közellenségük Simicska teljes kiiktatásáról. Mikor mindent ponton sikeresen átlendültek, megbeszélték a hétvégi focimeccs részleteit, melyet természetesen a felcsúti stadionban fognak lejátszani , majd utána legkedvesebb barátja látja őket vendégül saját palotájában. 

Még egy pálinka felhajtása után  már könnyebb vizekre eveztek, sajtómegjelenéseket olvasgattak, melyről természetesen azonnal egyeztettek a válságstábbal, hiszen a kommunikáció csak úgy működhet hatékonyan, ha a nép folyamatosan megkapja a leszedálásához szükséges adagját - tudták ezt jól mind. Nagyokat nevettek rajta, ahogy arról beszélgettek, milyen sikeresen vontak minden médiumot a hatalmuk alá, s , hogy talán még az udvari bolond sem merne ellenük szólni, bár ha meg is tenné, sok esély nem lenne rá, hogy bárki is higgyen neki. Szóba került az esedékes választás is, bár abban gyorsan meg is egyeztek , hogy ekkora királya még sosem volt Orbániának, így leváltására kisebb az esély, mint a földönkívüliek megérkezésére. Rendkívül elégedettek voltak magukkal, miközben az italtól megrészegülve azt próbálgatták, ki tud rezzenéstelenebb arccal alternatív igazságokat hangoztatni. Természetesen Bajszos nyert, kit emberfia még sosem látott elmosolyodni. 

ebredes politika magyar

Kép forrása: http://hvg.hu/tudomany/20170411_ader_janos_alairta_lex_ceu_memek

Eközben érkeztek a vendégeket a születésnapi köszöntőre, ki- ki egy - egy trafikot, földet, esetleg valamilyen médiumot kapott köszöntő ajándékba a bejáratnál. Andy nagyon szeretett volna egy rádiót, így a király nekiadta az ország leghallgatottabbikát. Lőrinc a kisvasútját szerette volna bővíteni, melyre délután meg is érkezett a pénz, ahogy azt a király délelőtt megígérte. Öszödi Feri is hajbókolva köszöntötte a királyt, boldog volt a földjeivel és trafikjával. Minden a legnagyobb rendben, gondolta ismét a király. 

Ekkor azonban valami nagyon különös dolog történt. Hirtelen elsötétült minden, eltűnt az ünneplő tömeg, s a király szárnyaszegetten álldogált egyedül a sötétben, várván, hogy a vég lecsapjon rá. Hirtelen egy fényes alak bukkant fel a semmiből, azt hitte az Isten szólítja majd meg, ám közelebb lépvén kiderült, hogy nem a mi atyánk, sokkal inkább Soros György áll előtte. Valami furcsa trükkhöz folyamodván megmutatta Orbánia királyának , hogy milyen jövő is vár majd országára, ha ő már nem lesz, s helyére tisztességes, az embereket segítő és a kizsákmányolást nem ismerő, a nép érdekeit képviselő király érkezik. Mint valami mozivásznon, úgy váltották egymást a képek. 

Orbánia lakói boldogok voltak, az emberek szívesen jártak dolgozni, munkájukért tisztességes bért kaptak, az idegen földön élők hazatértek, boldogan ölelték magukhoz régen nem látott családtagjaikat. Megszűnt a közmunka, lettek helyettük értékeket teremtő cégek, kik megbecsülték a munkaerőt. Lebontották a stadionokat, kirúgták a labdarúgáshoz nem értő focistákat, a gázsiból kórházak épültek, hol emberbarát orvosok és nővérek szívvel lélekkel gyógyítottak . A nyugdíjasok már nem a háziorvosnál tengették mindennapjaikat, kirándulni, világot látni jártak, nyugalomban és békében töltötték azt az időt, ami még hátravolt. A fiatalokat nem kellett hazahívni, el sem akartak menni, ha pedig mégis , akkor azt tényleg csak kalandvágyból és nem pedig kényszerből tették. Szabaddá lettek a médiumok, az újságírók végre politikai befolyás nélkül végezhették munkájukat, s a nép minden esetben a valódi az igazságot láthatta és hallhatta. Az oktatási rendszer célja nem a gyermekek egy sémára nevelése és jó katona módjára való sorbaállítása volt , hanem hatékonyan próbálta megőrizni a személyiséget, miközben gondolkodásra nevelt és használható tudással ruházott fel.  Visszatért a demokrácia és a szólásszabadság, a közpénz újra közpénz jelleget szerzett és az állampolgárok adóit fejlesztésekre használták, nem pedig űrközpontok és újabb stadionok létesítésére. Megszűnt a rabszolgaság, a szabadság többé már nem csak illúzió volt, valósággá vált. 

A rabszolgatartás intézménye érvényben van azóta is ,amióta úgymond felszabadításra kerültek a rabszolgák. A rendszer modernizálva lett, és költséghatékonyabban működik. A rabszolgát ma "emberi erőforrásnak" nevezik. Köznapi nevén munkavállaló. A mai rabszolgát nem kell barakkokban tartani, őrizni és élelmezni. Ez elég költséges és rontja az eredményességet. Elég olyan helyzetet teremteni, hogy a rabszolga önszántából jelenjen meg minden egyes nap a munkavégzés helyszínén. Kizárólag annyi bért kell neki fizetni, hogy abból finanszírozni tudja a saját tartási költségeit. Így saját maga teremti meg a saját barakk részét, fizeti a saját élelmezését, és a függőségi viszonyából adódó őrzési költséget is ő állja. Ezáltal a tartási költségére elköltöttt munkabére is visszakerül (adók stb.) a tartók zsebébe. Ráadásul szabadnak hiszi magát. 

A király mindettől már alig kapott levegőt, lüktetett a halántéka és nem akarta elhinni, amit pedig a saját szemével látott. Sehol egy trafik , se stadion, se milliós vezetői fizetések? Boldog emberek ? Nem, ez nem létezhet, gondolta magában izzadt homlokát törölgetve. Éles fájdalmat érzett a szíve körül, majd a jelenés hirtelen eltűnt, s fülsüketítő zsivaj lépett a helyére.

ebredes politika magyar

Kép forrása: https://kettosmerce.tumblr.com/post/111553225132/k%C3%A9ne-egy-%C3%B6szinte-l%C3%A1z%C3%A1r-j%C3%A1nos-m%C3%A9m

Felébredt. Rájött, hogy elbóbiskolhatott a túl sok pálinka miatt, s mivel egy tortadarab a  nyakkendőjén ficegett, nagy valószínűséggel az asztalnál nyomta el az álom. A jó hír viszont, hogy az egész nem volt több mint egy lidércnyomás. Miközben töltött egy újabb italt a pohárba, már el is kezdte tervezgetni, hogyan fogja félreállítani Sorost az útjából, hiszen ő volt akit álmában látott, ő mutatta a sötét jövőt és ez nem lehet véletlen. E gondolatokkal a fejében mulatta tovább az időt kedves barátaival, majd az új napra ébredvén el is kezdte hadműveletét, nem feledvén amit az előző nap álmában látott. 

ebredes politika magyar

Kép forrása: http://viktorianus.blog.hu/2015/11/03/soros_gyorgy_fegyvere_hazank_ellen

Tovább